Történelem, ami a múlt ködébe vész
Mon-Dabron király
a.k.705-708
a.k.711-713
Fényes Arobal királyunk, miután egyetlen fia és örököse váratlanul fiatalon meghalt, nem talált igazán megfelelő utódot a trónra. Összehívta a négy család leghatalmasabb varázslóit, és egy olyan ősi varázslatot végeztek, mely az országot megvédi a széthullástól, segít az alkalmas király megtalálásában. A király személyéről pedig úgy gondoskodott, hogy fiává fogadta, unokaöccsét, a Mongisard családból való Dabront, ki egyik nagyanyján keresztül maga is Ciberiad leszármazottja volt.
Ő volt a királyi vörös testőrség parancsnoka, személy szerint vitéz harcos és bátor lovag, ám saját családján, a Mongisardon kívül, az armourgardiakat lenézte. Anyja révén pedig, ki a Vörös-Sárkány lovagrend hercegnője volt, a déli ország előkelőit ültette az országos tisztségekbe.
Uralkodása harmadik évében pedig odáig ment, hogy Armourgard fővárosában templomot emelt a Sárkányoknak, akik nemsokára meg is jelentek az ország egén, és minden földet lángba borítottak ahol szót mertek emelni Mon-Dabron zsarnoksága ellen.
A.k.708.-dik évében, Armourgard főnemesei összefogtak ellene, elűzték és a Karaax családból származó Fekete Rassant választották királlyá. Az ő vezetésével legyőzték a sárkányokat, kiűzték az országból őket, majd az ellenség földjére törve végigpusztították a gyűlölt Sárkány-földet, és az armourgardi harcosok rengeteg elrablott kincset szereztek vissza és sok elhurcolt rabot kiszabadítottak.
711-ben azonban a Vörös-, Fekete- és Arany-sárkány-rend együttes támadásával, Mon-Dabron visszaszerezte trónját és a harcokban Rassan király is elesett.
Mon-Dabron bevezette itthon a Sárkány-lovagrend törvényeit és még zsarnokibb módon kormányzott, mint első uralkodása idején. Immár a Mongisardokat is kegyetlenül sanyargatta. Újabb összeesküvést szőttek ellene, de ez kitudódott és minden résztvevőt kivégeztetett. A következő évben azonban Gal-Aryon - ki mindig visszahúzódva él – személyesen állt a felkelés élére, és vezetésével megdöntötték Mon-Dabron hatalmát és a királynak ismét menekülnie kellett.
Gal-Aryon a régóta távol élő Tenggi fiait hívta meg a trónra, Artali és Sebasti hercegeket, kik maguk is Ciberiad egyenes-ági leszármazottai voltak és a Nyugati Tünde-királyságban éltek.
A király a Sárkányföld felé menekült, de az armourgardiak mindem irányból bekerítették. Mongisard egy kisebb várába húzódott, de saját emberei is ellene fordultak. Sokáig bátran védekezett, de végül megsebesült és legyűrték. Így vitték Artali herceg elé.
Mon-Dabron ekkor, több sebből vérezve felegyenesedett és elváltozott, démoni hangon, valami ismeretlen ősi nyelven egy varázslatot kántált, majd holtan rogyott össze. A következő pillanatban egy fekete szellem emelkedett fel a holttestről és az, egy kupac porrá esett össze.
Így múlt el Mon-Dabron király a.k. 713. évében.
Ezután sokat beszéltek erről az esetről az ország bölcsei, de nem tudták megfejteni a történtek jelentését. Sokan féltek, hogy Mon-Dabron talán nem is halt meg, azonban az ország legidősebb és legbölcsebb lakója, Gal-aryon, úgy szólt, hogy nyugodtan megtarthatják az új király koronázását, Mon-Dabrontól nem kell tartani. Bár akik közel álltak hozzá megjegyezték, hogy az arca aggodalmat tükrözött.
Való igaz, hogy több mint kétszáz évig így is volt…
Grakkar betörése II. Amourlich király alatt
Armourgard királyságának 902. évében, megkoronázták II. Amourlich királyt, ki sok-sok elődjéhez hasonlóan a Ciberiad családból, Armourgard ősi királyi családjából származott. Mivel atyjának idejében a királyi hatalom igen meggyengült, nagy bölcsességében hozzálátott, hogy az,ország előkelőit ismét rászorítsa az engedelmességre. Azonban ezek oktalanul ellenkeztek a királlyal, és igen nagy széthúzás támadt a királyság alapító családjai között. Amikor pedig a.k. 909. évében minden eddiginél fenyegetőbb vihar közeledett az ország felé, a Karaax és Mongisard család balgán távol tartotta magát a harctól.
II. Amourlich király csupán a Ciberiadok lovas serege és az erdei tündék messze hordó nyilainak segítségével vonult az északról betörő Grakkar hadai ellen. Minden idők legnagyobb ork-főnöke volt Grakkar, kinek ereiben drow vér is csörgedezett. Földünk minden sötét hadát megmozgatva és korbácsa alatt egyesítve lerohanta királyságunkat, hogy minden élőt elpusztítson, és szabad népeinket eltörölje a föld színéről.
II. Amourlich király tehát északra vonult, hogy a Fekete-tó és az északi nagy őserdő közti síkon megütközzön az ellenséggel. Az erdei emberek és elfek nyílvesszői elsötétítették az eget, majd a király, lovas testőrségével az élen, minden vitézével áradatként gázolta le az élen haladó ork sereget. Az ocsmány holttestek oly vastagon borították a csatateret, hogy elfáradt az is aki ezekre a dombokra felmászott, és a Fekete tó minden irányba kiáradt a sok beléömlő fekete ork és sötét-elf vértől. Azóta nevezik így ezt a tavat.
Már úgy tűnt győzelmet hoz a nap. Ám a támadó had oly elképzelhetetlenül nagy volt, hogy senki nem gondolhatta, hogy további seregek is felbukkanhatnak. Így amikor a tavat megkerülve a mieink hátában megjelent egy óriás farkasokon lovagló orkokból álló csapat, az embereken erőt vett a rettegés és már mindenki csak a menekülésre gondolt. A király és testőrei pedig, akik közben messze elől minden ellenséget lovaik patája alá gyűrtek, óriási kő-szörnyek, trollok és gólemek seregébe ütköztek, kiknek harci pörölyei akkorák voltak mint a mi lovaink, bőrükről pedig lepattant minden nyíl és lándzsa.
Az egész armourgardi sereg megsemmisült ezen a napon, maga a király is csak hűséges erdei vitézeinek köszönhette menekülését, akik a csatateret határoló erdőség rejtek-ösvényein elmenekítették. Amikor az üldözők már-már beérték őket, két harcos mindig megállt és az üldözőkre vetette magát. Ezek a harcosok tucatjával vágták le az üldöző drow-elfeket, de végül a túlerő minden alkalommal legyűrte ezeket a hősöket, kiknek neveit a király mind a szívébe véste.
II. Amourlich királyt megmaradt kevés harcosa a nyugati törp királyságba menekítette. Az egész országot elözönlötte Grakkar sötét hada, és sorra megverte a csatából elmaradó családok seregeit is. Ezután szétszóródtak és pusztították, prédálták az egész országot, az emberek és elfek pedig legfeljebb a mocsarakban és sűrű erdőkben bujkálhattak, mint az űzött vadak.
Nemsokára menekülők ezrei lepték el a törpök határszélét. A törpök bölcs királya, megértve a súlyos helyzetet, összevonta csapatait a határra. Őket erősítették a menekülő armourgardi harcosok is. Sok csata után, mind a négy család túlélői itt voltak már, és belőlük újra ütőképes sereget szervezett II. Amourlich király. Bár szám szerint kevesebben voltak mint a Fekete-tavi sereg, de a sok veszteség után minden harcos szívét a bosszú fűtötte. Amikor kisebb határ menti harcok után megindult az egyesült Törp-Armourgardi sereg, egymás után verték szét a fosztogató ork és drow hordákat. Nagy ütközetre azonban nem került sor, mert időközben, egy kisebb csetepatéban elesett Grakkar és az ő vezéri hatalma nélkül, már senki nem tudta többé összefogni ezt a sokféle gyülevész hordát. Az előrenyomuló sereg gyakran talált elhagyott csataterekre, ahol látni lehetett, hogy orkok és drowk egymást mészárolták le, amint összevesztek a zsákmányon. A maradék aztán nagy pusztulást hagyva maga után, ahogy jött, úgy ki is takarodott az országból.
II. Amourlich király sírva járta be országát, és a.k. 910. évében nekilátott az újjáépítésnek.